
Speciális és Magyarországon egyedülálló adottság, hogy a Révbéri Lovascentrumot közvetlenül vízi úton, a Dunán is meg lehet közelíteni. A hajóból egyenesen a lovaskocsikra felszálló Vendégeknek utánozhatatlan hangulatban lehet részük.
A Duna Európa második legnagyobb folyója a Volga után. Németországban, a Fekete-erdőben ered, a Fekete-tengerbe ömlik. Hossza 2.850 kilométer és 10 országon halad keresztül. A Duna mind az aktív, mind a passzív kikapcsolódás egyik kedvelt helyszíne. A folyó minden szakaszán személyszállító hajók sokasága várja a turistákat. A folyó menti városok, valamint az itt épült számtalan idegenforgalmi létesítmény érdekes attrakcióknak számítanak az idelátogató turisták számára.
A solti személyhajó-kikötő 2003-ban került átadásra, ez idő óta számos hajót fogadott már a kisebb kirándulóhajóktól kezdve a nagy folyami szállodahajókig. Ezzel a település, valamint közvetetten a kistérség olyan lehetőséget kapott, amellyel jelentős mértékben erősíthető a nemzetközi, valamint reményeink szerint a belföldi turizmus is. Ez utóbbi inspirált minket arra, hogy hajókirándulásokat indítsunk Révbérre:
Budapestről: a fővárosból jelenleg 2 féle hajókirándulás rendelhető
