Programok gyermekeknek

Egész évben igénybe vehető gyermekprogramok

Pusztaprogram

Hagyományőrző pusztaprogram 10:30 kor indul tízóraival (kemencében sült tejfölös lángos, üdítő). Ezután egy hangulatos lovaskocsikázás közben megismerkedhetnek a változatos tájjal.

Ezt követően különféle kézműves bemutatókat láthatnak (patkoló kovács, szőnyegszövő, hímző, fazekas, stb.), miközben a pincében tepertős pogácsát és szódavizet kínálunk. Egy rövid séta után a parasztudvarban megtekinthetik a tájházat, valamint az őshonos magyar háziállatokat (szürke marha, mangalica, racka, magyar félvér ló, szamár, stb.)

Ezután következik egy igazi kiskun ételekből álló ebéd , amelyhez citerazenekarunk biztosítja a vidám hangulatot. Minden menüsorhoz üdítőt és szódavizet kínálunk. A következő ételsorokat szeretnénk ajánlani (természetesen másféle menü is igénybe vehető, ezek ára egyéni megegyezés tárgyát képezi ). Csoportonként csak egyféle menü rendelésére van lehetőség. A menüsorhoz málnaszörpöt és szódavizet adunk

Ételsor neve

Leves

Főétel

Desszert

"A" menü

Gulyásleves

Kukoricalepény szilvalekvárral

"B" menü

Tyúkhúsleves lúdgégetésztával

Marhapörkölt pásztortarhonyával, káposztasalátával

Kukoricalepény szilvalekvárral

Amennyiben programunkon ebéd nélkül szeretnének részt venni, tudunk biztosítani ülőhelyet, ahol elfogyaszthatják a magukkal hozott ételeket.

Ebéd után lendületes csikósbemutatót láthatnak, majd a gyermekek maguk is kipróbálhatják a lovaglást, szamaragolást valamint a fogathajtást.

Söntésünkben lehetőség van üdítő italok, valamint fagyi vásárlására is. A program várható befejezése kb. 15:00 óra.

Árlistánk letölthető innen

Kombinált program

Kombinált programunkban a fent részletezett pusztaprogramon kívül megismerkedhetnek a hagyományos népi játékokkal is. A program eleje megegyezik a "Pusztaprogram"-ban leírtakkal (tízórai, lovaskocsikázás, kézművesség, tájház, ebéd, csikósbemutató). Ezt követően a kialakított csapatok részvételével elindul a pusztaolimpia, melyben a versenyszámokat a következő korcsoportok szerint állítottuk össze: ovisoknak és alsósoknak (zsákba futás, talicskázás, rönkhajítás, célba dobás, lángos evés, szörpivás, kötélhúzás); felsősöknek (zsákba futás, talicskatolás, rönkhajítás, pányvavetés, gyertyaütés karikás ostorral, patkódobás, kötélhúzás); középiskolásoknak (talicskatolás, rönkhajítás, patkó-tartás, pányvavetés, gyertyaütés karikás ostorral, patkódobás, petrencerúdtartás, kötélhúzás)

A játékokat az eredményhirdetés zárja. A program várható befejezése kb. 16:30, de ez létszámtól függően változhat.

Árlistánk letölthető innen

Új program!!!

A betyárok kincse

A szóbeszéd azt tartja, hogy a solti betyárok valahol itt rejtették el a gazdag földesuraktól rabolt mesés kincsüket, amelyet a mai napig nem találtak még meg. Most azonban feltűnt egy reménysugár, mert találtunk egy nyomot, amelyen elindulva megtalálhatjuk a kincset.

A kincskeresés 10:00 kor indul tízóraival (kemencében sült tejfölös lángos, üdítő). Itt megmutatjuk az első nyomot, amely mindig egy-egy újabb tárgyhoz vezet, amelyek a kis kalandorokat egyre közelebb vezetik a ládikához.

A következő helyszínre lovas kocsival utaznak, miközben megismerkedhetnek a változatos tájjal A keresett tárgyat megtalálva a kézműves udvar felé veszik az irányt, ahol népi iparosok mutatják be munkájukat (patkoló kovács, szőnyegszövő, hímző, fazekas, stb.), miközben tepertős pogácsát és szódavizet kínálunk.

A következő helyszín a tájház, ahol láthatnak őshonos magyar háziállatokat (szürke marha, mangalica, racka, magyar félvér ló, szamár, stb.). Itt találják meg hiányzó eszközöket a kincs megtalálásához.

Ezután következik egy igazi kiskun ételekből álló ebéd , amelyhez citerazenekarunk biztosítja a vidám hangulatot. Minden menüsorhoz üdítőt és szódavizet kínálunk. A következő ételsorokat szeretnénk ajánlani (természetesen másféle menü is igénybe vehető, ezek ára egyéni megegyezés tárgyát képezi ). Csoportonként csak egyféle menü rendelésére van lehetőség. A menüsorhoz málnaszörpöt és szódavizet adunk

Ételsor neve

Leves

Főétel

Desszert

"A" menü

Gulyásleves

Kukoricalepény szilvalekvárral

"B" menü

Tyúkhúsleves lúdgégetésztával

Marhapörkölt pásztortarhonyával, káposztasalátával

Kukoricalepény szilvalekvárral

Amennyiben programunkon ebéd nélkül szeretnének részt venni, tudunk biztosítani ülőhelyet, ahol elfogyaszthatják a magukkal hozott ételeket.

Ebéd után lendületes csikósbemutatót láthatnak, majd a gyermekek maguk is kipróbálhatják a lovaglás t, szamaragolást valamint a fogathajtást. A program várható befejezése kb. 15:00 óra.

Árlistánk letölthető innen

Írjon nekünk e-mailt!