Ha esetleg egyedi, a katalógusban nem szereplő programot igényelne, lehetőségeink szerint személyre szabott program(ok) összeállítására is van lehetőség. A felsorolt programokon kívül vállaljuk cégek, családok, baráti társaságok, civil szervezetek, valamint egyéb társaságok rendezvényeinek igényes lebonyolítását. Lehetőség van továbbá a már ismertetett alapmenünkön kívül egyéb menük kiválasztására is, ez esetben a programár a választott menü alapján módosul.

Különféle programjaink során vendégeink megismerkedhetnek a kiskunsági magyar ember legkedveltebb ételeivel. A levesektől kezdve a marhapörköltön és a pásztortarhonyán át a pusztai tésztaféleségekig (kemencés lángos fokhagymás tejföllel, tepertős pogácsa) és édességekig (görhöny ciberével - azaz kukoricalepény szilvalekvárral) minden étel a hagyományos recept szerint készül, ezzel kis ízelítőt adva a magyar konyha legelterjedtebb fogásaiból, nem feledkezünk meg a hideg parasztos eledelekről, valamint az ünnepi fogásokról sem.

Általános menü

Egyszerű menü

Takar(t)os menü

Húsmentes menü

"Bőség" menü

Hideg menü

Ezeken az ételsorokon kívül igény szerint természetesen egyéb menüsorokat is össze tudunk állítani, beleértve a speciális igényeket (pl. cukormentes menü, gluténmentes menü, fitnesz menü, stb.), kielégítő ételeket is.

Menüáraink megtalálhatók letölthető árlistánkban

Ebédjéért Üdülési Csekkel is fizethet!

 

Egyéb szolgáltatások
Írjon nekünk e-mailt!